Sziasztok!
Nem megy nekem ez a rendszeres blogírás, de az elkövetkező időszakban igyekszem kicsit összeszedni magam.
Lassan fél éve vagyok itt. Itt élek, itt tanulok, itt dolgozom. Furcsa is lenne, ha továbbra is annyi új benyomás érne, mint amikor idejöttem szeptemberben. De azért ne féltsetek, történt ez-az az elmúlt hetekben is:).
Az aktív társasági életről továbbra sem mondtam le. Minden második/harmadik színházas estén ott vagyok a társasággal, de a többit sajnos le kell mondanom a mászás miatt (tehát ha hétfőn, kedden, csütörtökön, vagy pénteken van színház). Ezen nincs sok minden magyarázni való, biztos vagyok benne, hogy Ti is ezt csinálnátok a helyemben. Megrendezésre került továbbá az első filmklub az én kezdeményezésemre, amit rövidesen továbbiak fognak követni. A téma nem kötött, szabadon ötletelhet mindenki. Hogy is lenne másképp, hiszen ez egy liberális ország.
Közben Istvánék is tesznek róla, hogy változatosan teljen a szabadidőm. Két hete a behavazott és szinte érintetlen Harzba mentünk túrázni Katával, Judittal és Istvánnal (Kata ugye évfolyamtársam, István a témavezetőm, Judit pedig az ő kedves felesége... így négyen képviseljük a magyar frontot a tanszéken). Sajnos követ nem sokat láttunk, mert be volt fedve minden hóval, de azért képzeletben odébb toltunk egy pár kőzetlemezt és felgyűrtünk néhány hegységet (egy átlagos beszélgetés témái két geológus között).
Ezt követően, múlt hét pénteken Istvánék elvittek magukkal egy vernisszázsra. Csak filmekben láttam eddig ilyesmit, de műértő lévén gyorsan akklimatizálódtam, és két állvakarás között határozottan meg tudtam mondani a műalkotások nagy részéről, hogy egyáltalán nem tetszenek. Az élmény ettől függetlenül felejthetetlen volt.
Kultúrával feltöltődve indultam tehát másnap kora reggel Berlinbe. Katával, Felipével (CHL), Elisával (BEL), Dillonnel (USA), Michaelaval (CZE), és Johannával (FIN).
Berlin érdekes. Nagy, sokszínű a lakosság, sok a jó múzeum és a szórakozási lehetőség. Sajnos ez utóbbit nem tapasztalhattam a saját bőrömön, mert éppen a világ 6 legfáradtabb emberével voltam itt, akik már 10-kor lefeküdtek aludni. A múzeumok közül "csak" a Pergamon Múzeumba mentünk be, ami már önmagában is többnapos program lehetne. Lenyűgözően gazdag gyűjtemény látható itt az egykori Görög Birodalom, Török Birodalom és Mezopotámia területéről. Az egyetlen szépséghibája az gyűjteménynek, hogy lopás az egész. Ez persze nem egyedülálló a világban (ld. pl. British Museum), de akkor is elgondolkodtató, hogy ezeket a műemlékeket csak megmentették a pusztulástól (ne feledjük, az előbb említett birodalmak ma részben Törökország, Irak, Irán, Szíria, stb. területére esnek), vagy csak szimplán ellopták őket.
A további "múzeumok" szabadtériek voltak, és nagyrészt az egykori nagy fallal foglalkoztak. Erről a témáról igyekeznek minél több bőrt lehúzni, amit néha kicsit túlzásnak érzek, de összességében mindenképp érdemes egyszer megnézni az egykori fal maradványait és elolvasni a hozzá tartozó leírásokat.
Egy érdekes kitérőt tettünk még a Reichstagba, ahová előzetes jelentkezés után ingyenesen be lehet menni, és fölmenni a kupolába. A kupola üvegből van, amiben egy csigafolyosón fölfelé haladva (és körbenézve) egy audio-guide segítségével megismerhetjük Berlin legfontosabb épületeit.
Összességében tehát Berlin: Érdekes, de nagyon ronda (ezt eddig nem írtam, hogy ne rontsam el a kedveteket).
Arról eddig nem írtam semmit, hogy mivel töltöttem az elmúlt hónapban az időm 90 %-át: tanultam és dolgoztam. Egy írásbeli vizsgám volt, ami Katának és nekem is egyes lett, egyedüliekként az évfolyamon. Na nem kell félni, itt az egyes a legjobb érdemjegy. A többi tárgyból beadandókért kapunk jegyet, amikre első hallásra csak legyint az ember, de ha belegondolunk, hogy ezeket németül vagy angolul kell megírnunk, akkor már nem is olyan egyszerűek. Tehát a vizsgaidőszak itt sem izgalmasabb, mint otthon. Viszont az itteni évfolyamtársaimmal való személyes kapcsolatom soha nem volt még ilyen erős: már egyszer elmentünk közösen ebédelni! Az, hogy eddig nem kerültünk közelebb egymáshoz, valószínűleg az én hibám. Ugyanis alapvetően zárkózott vagyok, nem érdeklődöm más emberek iránt, és nem utolsó sorban gyenge a torokcsakrám. Más magyarázatot nem tudok elképzelni.
Az elmúlt időszakot tehát pangás jellemezte az emberi kapcsolataim terén. Ebben benne van az, hogy a külföldiek közül sokan már elmentek/ nemsokára elmennek (ők csak fél évre jöttek), és akik maradtak, ők is a négy fal közé szorultak a tanulás miatt, vagy hazautaztak a félévi szünetre. Persze nem csüggedek, mert mint olvashattátok, a németek egymást lökdösik félre, hogy megismerhessenek, úgyhogy a bennük rejlő kapcsolatteremtési potenciál mindenképp bizakodásra ad okot.
Az egyetemi munkát továbbra is folytatom, és szerencsére egyre többféle feladatot kapok. Sajnos ez önmagában nem elég, úgyhogy folytatom a munkakeresést. Nem igazán maradt olyan munkakör, amire ne jelentkeztem volna, de sajnos eddig nem koronázta siker az erőfeszítéseimet. Egy ízben például kifejezetten morcos lettem. Egy nő hirdetésére jelentkeztem még február elején, akinek operációja volt, és kutyasétáltatót keresett az 5 kilós vérebének. Én ekkor úgy éreztem, hogy eljött az én időm. A mindig is idegesítő "mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre már 5 éves korom óta rutinból azt válaszolom, hogy "kutyasétáltató", mivel ez az álmom. Jelentkeztem is, de sajnos még választ se kaptam, az önéletrajzzal és rövid motivációs levéllel kiegészített pályázatomra. Leírtam a motivációs levélben, hogy kisujjamban van a kutyasétáltatás mikéntje, és emellett a németen kívül több idegennyelvet is meg tudok tanítani a kutyának. Ezért körülbelül 100 %, hogy elmebetegnek nézett a néni, de üsse kavics, most már tudom, hogy német nénikkel tilos viccelődni.
A képek most sem maradnak el :) :
Maradok továbbra is szeretettel és őszinte barátsággal,
Robi-Bobi-Rambi
u.i. Nagyon köszönöm a kedves leveleiteket, nagyon sokat jelentenek...sajnálom, hogy ilyen botrányosan sokára válaszolok csak rájuk!
Nem megy nekem ez a rendszeres blogírás, de az elkövetkező időszakban igyekszem kicsit összeszedni magam.
Lassan fél éve vagyok itt. Itt élek, itt tanulok, itt dolgozom. Furcsa is lenne, ha továbbra is annyi új benyomás érne, mint amikor idejöttem szeptemberben. De azért ne féltsetek, történt ez-az az elmúlt hetekben is:).
Az aktív társasági életről továbbra sem mondtam le. Minden második/harmadik színházas estén ott vagyok a társasággal, de a többit sajnos le kell mondanom a mászás miatt (tehát ha hétfőn, kedden, csütörtökön, vagy pénteken van színház). Ezen nincs sok minden magyarázni való, biztos vagyok benne, hogy Ti is ezt csinálnátok a helyemben. Megrendezésre került továbbá az első filmklub az én kezdeményezésemre, amit rövidesen továbbiak fognak követni. A téma nem kötött, szabadon ötletelhet mindenki. Hogy is lenne másképp, hiszen ez egy liberális ország.
Közben Istvánék is tesznek róla, hogy változatosan teljen a szabadidőm. Két hete a behavazott és szinte érintetlen Harzba mentünk túrázni Katával, Judittal és Istvánnal (Kata ugye évfolyamtársam, István a témavezetőm, Judit pedig az ő kedves felesége... így négyen képviseljük a magyar frontot a tanszéken). Sajnos követ nem sokat láttunk, mert be volt fedve minden hóval, de azért képzeletben odébb toltunk egy pár kőzetlemezt és felgyűrtünk néhány hegységet (egy átlagos beszélgetés témái két geológus között).
Ezt követően, múlt hét pénteken Istvánék elvittek magukkal egy vernisszázsra. Csak filmekben láttam eddig ilyesmit, de műértő lévén gyorsan akklimatizálódtam, és két állvakarás között határozottan meg tudtam mondani a műalkotások nagy részéről, hogy egyáltalán nem tetszenek. Az élmény ettől függetlenül felejthetetlen volt.
Kultúrával feltöltődve indultam tehát másnap kora reggel Berlinbe. Katával, Felipével (CHL), Elisával (BEL), Dillonnel (USA), Michaelaval (CZE), és Johannával (FIN).
Berlin érdekes. Nagy, sokszínű a lakosság, sok a jó múzeum és a szórakozási lehetőség. Sajnos ez utóbbit nem tapasztalhattam a saját bőrömön, mert éppen a világ 6 legfáradtabb emberével voltam itt, akik már 10-kor lefeküdtek aludni. A múzeumok közül "csak" a Pergamon Múzeumba mentünk be, ami már önmagában is többnapos program lehetne. Lenyűgözően gazdag gyűjtemény látható itt az egykori Görög Birodalom, Török Birodalom és Mezopotámia területéről. Az egyetlen szépséghibája az gyűjteménynek, hogy lopás az egész. Ez persze nem egyedülálló a világban (ld. pl. British Museum), de akkor is elgondolkodtató, hogy ezeket a műemlékeket csak megmentették a pusztulástól (ne feledjük, az előbb említett birodalmak ma részben Törökország, Irak, Irán, Szíria, stb. területére esnek), vagy csak szimplán ellopták őket.
A további "múzeumok" szabadtériek voltak, és nagyrészt az egykori nagy fallal foglalkoztak. Erről a témáról igyekeznek minél több bőrt lehúzni, amit néha kicsit túlzásnak érzek, de összességében mindenképp érdemes egyszer megnézni az egykori fal maradványait és elolvasni a hozzá tartozó leírásokat.
Egy érdekes kitérőt tettünk még a Reichstagba, ahová előzetes jelentkezés után ingyenesen be lehet menni, és fölmenni a kupolába. A kupola üvegből van, amiben egy csigafolyosón fölfelé haladva (és körbenézve) egy audio-guide segítségével megismerhetjük Berlin legfontosabb épületeit.
Összességében tehát Berlin: Érdekes, de nagyon ronda (ezt eddig nem írtam, hogy ne rontsam el a kedveteket).
Arról eddig nem írtam semmit, hogy mivel töltöttem az elmúlt hónapban az időm 90 %-át: tanultam és dolgoztam. Egy írásbeli vizsgám volt, ami Katának és nekem is egyes lett, egyedüliekként az évfolyamon. Na nem kell félni, itt az egyes a legjobb érdemjegy. A többi tárgyból beadandókért kapunk jegyet, amikre első hallásra csak legyint az ember, de ha belegondolunk, hogy ezeket németül vagy angolul kell megírnunk, akkor már nem is olyan egyszerűek. Tehát a vizsgaidőszak itt sem izgalmasabb, mint otthon. Viszont az itteni évfolyamtársaimmal való személyes kapcsolatom soha nem volt még ilyen erős: már egyszer elmentünk közösen ebédelni! Az, hogy eddig nem kerültünk közelebb egymáshoz, valószínűleg az én hibám. Ugyanis alapvetően zárkózott vagyok, nem érdeklődöm más emberek iránt, és nem utolsó sorban gyenge a torokcsakrám. Más magyarázatot nem tudok elképzelni.
Az elmúlt időszakot tehát pangás jellemezte az emberi kapcsolataim terén. Ebben benne van az, hogy a külföldiek közül sokan már elmentek/ nemsokára elmennek (ők csak fél évre jöttek), és akik maradtak, ők is a négy fal közé szorultak a tanulás miatt, vagy hazautaztak a félévi szünetre. Persze nem csüggedek, mert mint olvashattátok, a németek egymást lökdösik félre, hogy megismerhessenek, úgyhogy a bennük rejlő kapcsolatteremtési potenciál mindenképp bizakodásra ad okot.
Az egyetemi munkát továbbra is folytatom, és szerencsére egyre többféle feladatot kapok. Sajnos ez önmagában nem elég, úgyhogy folytatom a munkakeresést. Nem igazán maradt olyan munkakör, amire ne jelentkeztem volna, de sajnos eddig nem koronázta siker az erőfeszítéseimet. Egy ízben például kifejezetten morcos lettem. Egy nő hirdetésére jelentkeztem még február elején, akinek operációja volt, és kutyasétáltatót keresett az 5 kilós vérebének. Én ekkor úgy éreztem, hogy eljött az én időm. A mindig is idegesítő "mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre már 5 éves korom óta rutinból azt válaszolom, hogy "kutyasétáltató", mivel ez az álmom. Jelentkeztem is, de sajnos még választ se kaptam, az önéletrajzzal és rövid motivációs levéllel kiegészített pályázatomra. Leírtam a motivációs levélben, hogy kisujjamban van a kutyasétáltatás mikéntje, és emellett a németen kívül több idegennyelvet is meg tudok tanítani a kutyának. Ezért körülbelül 100 %, hogy elmebetegnek nézett a néni, de üsse kavics, most már tudom, hogy német nénikkel tilos viccelődni.
A képek most sem maradnak el :) :
Istvánnal a Harzban. Egy kedves kép.
Tanulás a felső szinten (aki észreveszi a hibát, az kap egy csokit)
Felipével a Reichstagnál
Csajok a Reichstagnál
A Reichstag kupolájában.
East Side Gallery (a leghosszabb megmaradt falrész)
Olvadunk fel...borzasztó hideg volt
East Side Gallery közelről
És ez is!
Maradok továbbra is szeretettel és őszinte barátsággal,
Robi-Bobi-Rambi
u.i. Nagyon köszönöm a kedves leveleiteket, nagyon sokat jelentenek...sajnálom, hogy ilyen botrányosan sokára válaszolok csak rájuk!
