Kedves olvasóim!
Több, mint két éve írtam utoljára. Azóta rengeteg minden történt velem, aminek a nagy részéről tudtok, mivel hazatérésem után egy évet otthon töltöttem. Megismertem a páromat, Gabit, akit csak azért nem dicsérek itt, mert ő is olvassa a blogot és nem szeretném, ha elbízná magát. Sikerült végeznem az ELTÉ-n, így ha csak hivatalosan is, de geológusnak mondhatom magam. Életem nagy élményei közt tartom számon a szakdolgozatom elkészítését. ami elsőre perverznek tűnhet, de ténylegesen méltó befejezése volt a szép egyetemi éveimnek és igazából csak azt sajnálom, hogy a köszönetnyilvánításból sokakat kifelejtettem (rengeteg segítséget kaptam!!), mert annak megírásakor már két napja nem aludtam. Az egyetemi társaságunk szétröppent az államvizsga után, de szerencsére szinte mindenki el tudott helyezkedni a szakmában, kevés kivételtől eltekintve Magyarországon.
Én a kevés kivételhez tartozom, ugyanis lassan 10 hónapja Bayreuth felé sodortak a szüntelenül fújó passzátszelek. Bayreuth Bajorország északi részén található, 77 ezer lelket számláló kisváros. Ennek ellenére van egyeteme és minden évben otthont ad a bayreuthi ünnepi játékoknak is, amelyek ma is tartó hagyománya a több, mint tíz évig itt élő Richard Wagnerig nyúlik vissza. Bayreuth emellett magáénak tudhat egy 18. századi operaházat és egy nagy sörgyárat is, de ami ennél talán még sokkal érdekesebb: a környékbeli jura kőzetek rengeteg őslényt rejtenek és több ezer mászóútnak kínálnak falfelületet.
Joggal kérdezhetitek, hogy miért jöttem vissza Németországba, hiszen a sok jó élmény ellenére elég nehezen éltem meg a Göttingenben töltött időszak egyes részeit, különösen a végét. Egy idő után azonban a sok szép emlék és a rengeteg új dolog, amit kint tanultam teljesen elfeledtette velem az egykori nehézségeket. Éreztem, hogy most van (talán utoljára) lehetőségem kipróbálni a "hanyatló nyugat egyik ópiumát", egy nyugat-európai phd-t, amiben a szeretteim is - ha nehéz szívvel is - de támogattak. Jó lehetőségem nyílt az otthoni doktori iskola mellett egy nemzetközi projektben részt venni, egy dublini phd keretein belül, sok terepi munkával, de sajnos kicsit "zsákbamacska" egyetemi háttérrel (témavezetők kis tapasztalata, teljesen új műszerek, stb.). Ezért inkább a bayreuthi phd mellett döntöttem, mivel az itteni geológiai kutatóintézet (a jelenlegi munkahelyem) a legjobbak közé tartozik, a témám érdekesnek tűnt, ajelenlegi témavezetőm pedig nagyon elismert a saját szakterületén. De sajnos a "kezdet" itt sem volt egyszerű. Egy héttel az ideérkezésem előtt kiderült, hogy a fizetésem a kiírásban és a témavezetőm által szóban is megerősített összeghez képest vagy 40 %-kal kevesebb lesz. Visszaút már nem volt, a lakásszerződésem nem felmondhatóan fél évre meg volt kötve, a többi lehetőségemet lemondtam, így ha nemet mondok, 2000 euró adóssággal és munkanélküliként kezdtem volna a nagybetűs életet. Nem akarom sajnáltatni magam, de talán megértitek, hogy egy amúgy is nagyon nehéz - 3 évre szóló - döntés után, milyen rosszul éreztem magam, mikor a fent említett helyzettel szembesültem. Szerencsémre többetektől (kitől személyesen, kitől e-mailben) kaptam jó tanácsokat és lelki támogatást ekkor, ami segített elfogadnom a helyzetet, még ha az a bizonyos tüske továbbra is bennem van. Köszönöm apukámnak és Gabinak, hogy a kijövetelemkor lelket öntöttek belém, mert tényleg a világ legostobább emberének éreztem magam, hogy a sok jó lehetőség közül sikerült kiválasztanom egy rosszat.
Azóta persze javult a helyzet, hiszen még mindig itt vagyok. A témám érdekes és tudok is haladni vele, mivel Phd-hallgatóként itt néhány kurzus elvégzésén és a témámban való előrehaladáson kívül nincs más kötelezettségem (irigylésre méltó). A témavezetőmmel egyelőre jól együtt tudtam dolgozni, még ha néha nehezen is sikerül áthidalni a svájci és a magyar természet közötti szakadékot. Mászni is tudok járni rendszeresen, ami színt visz a néha kicsit szürke, német kisvárosi hétköznapokba. Nem lehet okom tehát panaszra, de azért szoktam találni. Erről talán legközelebb! Képek hamarosan! A szöveg sem lesz ennyire szürke és humor nélküli, de először jobbnak láttam felvezetni a blogom második "kötetét".
ölelés,
Robi
Több, mint két éve írtam utoljára. Azóta rengeteg minden történt velem, aminek a nagy részéről tudtok, mivel hazatérésem után egy évet otthon töltöttem. Megismertem a páromat, Gabit, akit csak azért nem dicsérek itt, mert ő is olvassa a blogot és nem szeretném, ha elbízná magát. Sikerült végeznem az ELTÉ-n, így ha csak hivatalosan is, de geológusnak mondhatom magam. Életem nagy élményei közt tartom számon a szakdolgozatom elkészítését. ami elsőre perverznek tűnhet, de ténylegesen méltó befejezése volt a szép egyetemi éveimnek és igazából csak azt sajnálom, hogy a köszönetnyilvánításból sokakat kifelejtettem (rengeteg segítséget kaptam!!), mert annak megírásakor már két napja nem aludtam. Az egyetemi társaságunk szétröppent az államvizsga után, de szerencsére szinte mindenki el tudott helyezkedni a szakmában, kevés kivételtől eltekintve Magyarországon.
Én a kevés kivételhez tartozom, ugyanis lassan 10 hónapja Bayreuth felé sodortak a szüntelenül fújó passzátszelek. Bayreuth Bajorország északi részén található, 77 ezer lelket számláló kisváros. Ennek ellenére van egyeteme és minden évben otthont ad a bayreuthi ünnepi játékoknak is, amelyek ma is tartó hagyománya a több, mint tíz évig itt élő Richard Wagnerig nyúlik vissza. Bayreuth emellett magáénak tudhat egy 18. századi operaházat és egy nagy sörgyárat is, de ami ennél talán még sokkal érdekesebb: a környékbeli jura kőzetek rengeteg őslényt rejtenek és több ezer mászóútnak kínálnak falfelületet.
Joggal kérdezhetitek, hogy miért jöttem vissza Németországba, hiszen a sok jó élmény ellenére elég nehezen éltem meg a Göttingenben töltött időszak egyes részeit, különösen a végét. Egy idő után azonban a sok szép emlék és a rengeteg új dolog, amit kint tanultam teljesen elfeledtette velem az egykori nehézségeket. Éreztem, hogy most van (talán utoljára) lehetőségem kipróbálni a "hanyatló nyugat egyik ópiumát", egy nyugat-európai phd-t, amiben a szeretteim is - ha nehéz szívvel is - de támogattak. Jó lehetőségem nyílt az otthoni doktori iskola mellett egy nemzetközi projektben részt venni, egy dublini phd keretein belül, sok terepi munkával, de sajnos kicsit "zsákbamacska" egyetemi háttérrel (témavezetők kis tapasztalata, teljesen új műszerek, stb.). Ezért inkább a bayreuthi phd mellett döntöttem, mivel az itteni geológiai kutatóintézet (a jelenlegi munkahelyem) a legjobbak közé tartozik, a témám érdekesnek tűnt, ajelenlegi témavezetőm pedig nagyon elismert a saját szakterületén. De sajnos a "kezdet" itt sem volt egyszerű. Egy héttel az ideérkezésem előtt kiderült, hogy a fizetésem a kiírásban és a témavezetőm által szóban is megerősített összeghez képest vagy 40 %-kal kevesebb lesz. Visszaút már nem volt, a lakásszerződésem nem felmondhatóan fél évre meg volt kötve, a többi lehetőségemet lemondtam, így ha nemet mondok, 2000 euró adóssággal és munkanélküliként kezdtem volna a nagybetűs életet. Nem akarom sajnáltatni magam, de talán megértitek, hogy egy amúgy is nagyon nehéz - 3 évre szóló - döntés után, milyen rosszul éreztem magam, mikor a fent említett helyzettel szembesültem. Szerencsémre többetektől (kitől személyesen, kitől e-mailben) kaptam jó tanácsokat és lelki támogatást ekkor, ami segített elfogadnom a helyzetet, még ha az a bizonyos tüske továbbra is bennem van. Köszönöm apukámnak és Gabinak, hogy a kijövetelemkor lelket öntöttek belém, mert tényleg a világ legostobább emberének éreztem magam, hogy a sok jó lehetőség közül sikerült kiválasztanom egy rosszat.
Azóta persze javult a helyzet, hiszen még mindig itt vagyok. A témám érdekes és tudok is haladni vele, mivel Phd-hallgatóként itt néhány kurzus elvégzésén és a témámban való előrehaladáson kívül nincs más kötelezettségem (irigylésre méltó). A témavezetőmmel egyelőre jól együtt tudtam dolgozni, még ha néha nehezen is sikerül áthidalni a svájci és a magyar természet közötti szakadékot. Mászni is tudok járni rendszeresen, ami színt visz a néha kicsit szürke, német kisvárosi hétköznapokba. Nem lehet okom tehát panaszra, de azért szoktam találni. Erről talán legközelebb! Képek hamarosan! A szöveg sem lesz ennyire szürke és humor nélküli, de először jobbnak láttam felvezetni a blogom második "kötetét".
ölelés,
Robi
