"Csak befelé van kiút": A Bajor Geológiai Intézet

A címben olvasható idézetet az "A mag" című filmből vettem. A film nagyjából arról szól, hogy a Föld külső magjának leáll a konvekciója, ami a Földre és az emberiségre nézve katasztrofális következményekkel jár, de szerencsére egy csapat hős amerikai végül megmenti a világot. A film természetesen botorság, de legalább ébreszt bennünk olyan gondolatokat, mint: "Vajon mi van a Föld belsejében?", "Honnan jönnek a gyémántok?", vagy épp "Mi történik az óceánokkal, amik alábuknak a Föld mélyébe?". A címben szereplő intézet, a jelenlegi munkahelyem, többek között ezekre a kérdésekre is keresi a választ. De miért nem tudjuk, hogy mi van a mélyben? A válasz egyszerű: a valaha is lemélyített legmélyebb fúrás még a 15 km mélységet sem érte el, miközben a Föld sugara több, mint 6300 (!) km. Ez tehát azt jelenti, hogy kézzel fogható információnk csak az "alma" héjából van, az összes többi részéről (tehát a földkéreg alatt található földköpenyről és földmagról) szinte csak találgatunk.

Csak a legkülső réteget ismerjük közvetlenül...(forrás: phys.org)

Ez persze ilyen formában nem teljesen igaz, mert szerencsékre van néhány olyan kegyes vulkán, amely akár 150 km-nél is nagyobb mélységből hoz föl kőzetdarabokat (tk. gyémántokat is) a felszínre. Ez persze önmagában kevés volt a geológusoknak, ezért már több, mint 100 éve elkezdődtek az első kísérletek, annak kiderítésére, hogy vajon mi lesz egy bazaltból, vagy épp a szervesanyagból, ami egy alábukó óceáni kőzetlemezzel akár több 100 km-es mélységbe kerül.

Mi lesz szegény alábukó óceáni kőzetlemezzel? (forrás: www.earthmagazine.org)

Mi kell egy ilyen kísérlethez? Egy egyszerű alapanyag (egy bazalt, vagy épp egy kis szervesanyag - pl. mogyorókrém); valamilyen elképesztően kemény anyag, amivel jól össze lehet nyomni az előbbieket, úgy, hogy közben nem törik el (pl. gyémánt, vagy volfrám-karbid); végül pedig egy présgép, amiben lehetőség szerint még meleget is lehet csinálni, hogy tényleg olyanok legyenek a körülmények, mint a Föld belsejében.

Az alapanyagok... fehér porok keveréke a kémiai laborból. Ez megegyezik pl. egy természetes bazalt összetételével.

A kemence (1000-1600 fokos), ahol az alapanyagokból homogén üveget csinálunk, amit utána porrá zúzunk.

Kapszulák, amikbe a porított mintát rakjuk. A kapszula anyaga arany vagy platina, vagy más nemesfém (ezek ugyanis nem reakcióképesek), hogy a minta ne lépjen reakcióba a környezetével nagy hőmérsékleten.

Présgép #1: Ez a hatalmas gép egy 1-5 mm(!)-es mintát présel össze: kis felület+nagy erő=nagy nyomás. Kb. 4 m magas...(forrás: http://www.bgi.uni-bayreuth.de/)

Présgép #2: Két gyémánt (a világ legkeményebb anyaga) présel össze egy néhány 10 μm(!)-es mintát. Ezzel az egyszerű szerkezettel extra nagy nyomást (>100 gigapascal) lehet előállítani, de a minta sajnos nagyon kicsi. Előnye, hogy egy lézerrel át tudunk világítani a gyémántokon, ami felmelegíti a mintát (a nagy nyomás mellett). Méret: Kb. 4*8 cm (forrás: http://www.bgi.uni-bayreuth.de/).

Néha persze eltörnek azok a gyémántok...Igen, ez egy halom összetört gyémánt, amit utána kb. semmire nem lehet használni.

És bumm, a végén kapunk egy anyagot, amiről azt feltételezzük (ezt azért eléggé leegyszerűsítem így, persze), hogy hasonló módon van jelen a Föld belsejében. Ezután persze kihívás az, hogy ezeket az eredményeket összhangba hozzuk azokkal, amiket a szeizmológusok határoztak meg egy teljesen független módszerrel (szeizmikus hullámok terjedése által), ami a másik módja a földbelső megismerésének. Gondolhatnánk persze, hogy ez így nagyon légbőlkapott, mert mi bizonyítja azt, hogy ezek az anyagok valóban léteznek? A meteoritok! Ezek ugyanis nagyon gyakran a Naprendszer (és egyben a Föld) fejlődésének korai stádiumából fennmaradt hírnökök, amelyek többek között a földköpeny és a földmag összetételére is engednek következtetni, a meteoritok képződésekor ugyanis a Földön még nem/részben különültek az emlegetett szférák (mag, köpeny, kéreg).

Végül pedig az intézet médiaszerepléséről (és hogy miért példáloztam a mogyorókrémmel):

http://444.hu/2014/11/12/mogyorovajbol-gyart-gyemantot-egy-tudos (azért az értelmezést kéretik nem komolyan venni, mert ostobaság, de a kísérlet valóban megtörtént)

Remélem nem volt túl sok a tudományból:)

Ölelés,

R

Munka Németországban, pihenés "Svájcban"

Sziasztok!

Ahogy ígértem a bevezető bejegyzésekben, a következőkben igyekszem bemutatni bayreuthi életem különböző aspektusait és alkalmankénti utazásaim helyszíneit. Adott lenne tehát a helyzet, hogy először a munkámról írjak, de ehhez most épp semmi kedvem nincs, úgyhogy ejtenék inkább pár szót az egyik kedvenc szabadidős elfoglaltságomról: a mászásról. Ha hiszitek, ha nem, Bayreuth sziklamászás szempontjából, a világon egyedülállóan jó helyen található, egész pontosan a Frank Svájc és a Fichtel-hegység közötti medencében. A Frank Svájc (vagy Frankenjura) ezek közül kiemelt figyelmet érdemel, mert ez az Obermainland, Bamberg, Erlangen és Bayreuth települések által körbehatárolt dombvidék (a legmagasabb csúcs 600 méternél alig magasabb), mert ez a frankföldi gyöngyszem több, mint 10000(!) mászóúttal csábítja a környékre a világ legszikkadtabb mászóit. Ez talán önmagában nem meggyőző számotokra, de csak képzeljétek el azt, hogy véletlenül (?) úgy alakul, hogy olyan helyen élhettek egy ideig, ahol a világon a legegyszerűbben, akár heti többször is hódolhattok a kedvenc hobbitoknak a munka mellett. A "Svájc" névtag története egyébként a 19. század elejére nyúlik vissza, amikor az igencsak mulatságos nevű, Svájcot is megjárt erlangeni tudós, Johann Christian Fick elsőként említette meg naplójában ilyen néven a területet. Az elnevezés hamar népszerűvé vált, több korabeli könyvben is megjelent, így a terület végleg felkerült a "németországi svájcok" listájára, a Svájcra úgyszintén nem hasonlító többi dombvidékkel egyetemben, mint a Szász Svájc, Mecklenburgi Svájc, Holsteini Svájc, stb. A területen már a 19. század elején elkezdődött a mászás, de a modern mászóforradalom elsősorban a '70-es '80-as évekhez, és elsősorban két német úriemberhez, Kurt Alberthez és Wolfgang Güllichhez köthető. Előbbi itt rakta le az azóta világszerte elterjedt "Rotpunkt" mászás (egy út esés nélküli megmászása, amikor a köztes karabinereket mászás közben helyezzük el) alapjait, utóbbi pedig a mászás új dimenzióit nyitotta meg, a világ akkoriban legnehezebb útjainak megmászásával. Nekik köszönhetően a "Frankenjura" a világ egyik leghíresebb mászóközpontjává vált, ahol azóta olyan hírességek is rendszeresen megfordulnak, mint például én.

De beszéljenek helyettem inkább a képek:

Wolfgang Güllich és Kurt Albert. És az egyujjas húzódzkodás.

Robi a Frankenjurában. Az egy területegységre eső sörfőzdék száma itt a legnagyobb a világon!

 Gabi lazán mászik.

 Robi pedig ráfeszül.

 De azért valahogy felküzdi magát.

 A két mászótársammal, két kivételesen jófej némettel!

 A témavezetőm is mászik. De még hogy.

 És ugye azért vett föl annak idején doktorandusznak, hogy utána együtt mehessünk mászni. Hát mentünk is.

Nem is egyszer!

 És aztán idén nyáron beindult a mászóturizmus: a már jól ismert Fanni-Tomi duó látogatott meg minket. Tomi szülinapján ekkora volt a vidámság!

 És Tomi bele is csapott a lecsóba.

 Apropó geológia: malm mészkő, kréta eleji kiemelkedés és karsztosodás, majd kréta végi betemetődés, végül újabb kiemelkedés a tercierben. És bumm, így lett a Frankenjura.

 Ahol Gabi ilyen lazasággal mászik.

És Fanni is.

És Tomiék megtanítottak minket stoppolni is. Frankenjura + stoppolás + kemping + mászás. A doktori várhat....

És végül ne feledjétek, a sportmászás ott lesz a tokiói olimpián!

Ölelés,

Robi

Mégis minek látogassam meg Robit Bayreuthban?

Mert két itt elöltött év után azt kell mondjam, hogy jó hely. Először is, a város szép. De miért is? Mert egyrészt tele van zöld területtel és virággal, másrészt pedig a belvárosát (tk. Nürnberghez és Bamberghez hasonlóan) a környéken bányászott, felső-triász (Keuper) homokkőből építették, ami sárgás színével nagyon barátságos hangulatot ad a belvárosnak. A már említett zöld területek nagyon természetközelivé teszik itt a mindennapokat, mivel az ember lépten-nyomon belebotlik nyulakba (nagyon gyakori!!), mókusokba és néha egész különleges madarakba. Nem véletlen talán, hogy elkezdtek érdekelni a madarak. Ez talán soha nem történt volna meg, ha nem romlik el a biciklim, amit több mint egy évig nem javítottam meg, és így mindenhova gyalog közlekedtem. De ezt megtehettem, mivel háromnegyed óra alatt át lehet sétálni keresztbe a városon. És ez a másik fő előnye a városnak (vagy úgy általában minden kisvárosnak a nagyvárosokkal szemben): az utazás minimális időt vesz el az ember életéből, és így a hasznos idő akár órákkal több, naponta! Nem beszélve arról, hogy az utazás okozta stressz teljesen megszűnt számomra, mikor ideköltöztem. Furcsa, hogy ezeket írom most, mert két évvel ezelőtt nem tudtam volna elképzelni, hogy bármikor értekelni tudom majd e "unalmas kisváros" előnyeit egy "szép, érdekes nagyváros"-sal szemben. Pedig hátrányai szinte nincsenek, eltekintve attól, ami miatt nem is maradnék itt hosszabb ideig: hogy nincsenek velem a szeretteim. Egyébként a levegő tiszta, sportolási lehetőségek százával, kulturális programok is vannak bőven (egy állandó színház azért hiányzik), a sör pedig egyszerűen remek (több száz(!!!) sörfőzde van a környéken), amit a sok helyi ivó egyikében (vagy a menzán reggelire...) meg is lehet kóstolni. A város közvetlen környezetéről nem is beszélve, ami megannyi szép falut, kis sörfőzdéket és pisztrángos folyókat (igen, lehet őket látni) rejt.

 Az egyik bayreuthi dínóval (rengeteg dínómaradványt találtak a környéken, ez a kép pedig a dínómúzeum bejáratánál készült)

 Verával élvezzük a marhasteaket (disznót kértünk, de nem vettük észre, hogy nem az) és a búzasört.

 Megvan az ebéd.

 Német humor.

 Bayreuth központja felé haladva.

Bayreuth egyik utcácskájában - ötletes táska-virág díszlettel

Igen. Fanni és Tomi kistoppoltak hozzánk (Gabi+Robi) augusztusban. Te jó ég, mennyire örültünk nekik!

 Mondtam nekik, hogy van hely a lakásban bőven, négyen is elférünk...

 A dínóval kötelező lefényképezkedni.

 Rögtönzött baseball Bayreuthban.

 Verával elnéztünk Bambergbe is (Bambergről bővebben egy korábbi bejegyzésben írtam).

 Bamberg.

Amikor túlságosan megnőnek a szobanövények (Bamberg).

Döglött halak. Fincsi füstölt pisztrángok Pottensteinban (Nem messze Bayreuthtól).

A pottensteini pisztrángos tónál, Verával. Látszik, hogy mennyire örülünk egymásnak :)

Várlak titeket:)

Bayreuthi benyomások - végre!

Néhány kép tehát, a 14 hónappal ezelőtti ígéretemnek megfelelően (bocsááánat)! Most egy csomag bayreuthi kép következik. Ezek után, néhány nap elteltével mindig egy új témában fogok képeket feltölteni az elmúlt két évemből. Sajnos nem fotóztam túl serényen, de így is várható néhány érdekes képsorozat a következő témákban: mászás a Frankenjurában; kalandozások Bayreuth környékén; a munkahelyem, avagy a Bayreuthi Geológiai Kutatóintézet; terepbejárás az Erdélyi-medenncében; kirándulás a Keleti-Eifel-hegységben; konferenciák Zürichben, Jokohamában és Szendaiban. Minden témához fogok írni egy rövid bevezetőt, de ne aggódjatok, a szöveg most egy ideig nem lesz hangsúlyos! Az előző bejegyzésemet viszont meleg szívvel ajánlom, ha kíváncsiak vagytok, hogy miként kerültem Bayreuthba, és miféle város is ez valójában.

Wagner házánal, a kedves látogatóimmal, júniusban.

Wagner kutyája, apukám és Richard Wagner.

Apu, Gabi, Márti, és a bayreuthi libikókák egyike.

A frankföldi konyha java.

Egy bayreuthi lúdcsalád.

                                       

Egy bayreuthi kacsacsalád.

A bayreuthi állatkert (Igen!Van ilyen is!) pávája.

Az állatkerti tó.

 A bayreuthi dínócsalád.

Egy aranykristályban (bayreuthi geológiai múzeum).