Sziasztok!
De beszéljenek helyettem inkább a képek:
Ahogy ígértem a bevezető bejegyzésekben, a következőkben igyekszem bemutatni bayreuthi életem különböző aspektusait és alkalmankénti utazásaim helyszíneit. Adott lenne tehát a helyzet, hogy először a munkámról írjak, de ehhez most épp semmi kedvem nincs, úgyhogy ejtenék inkább pár szót az egyik kedvenc szabadidős elfoglaltságomról: a mászásról. Ha hiszitek, ha nem, Bayreuth sziklamászás szempontjából, a világon egyedülállóan jó helyen található, egész pontosan a Frank Svájc és a Fichtel-hegység közötti medencében. A Frank Svájc (vagy Frankenjura) ezek közül kiemelt figyelmet érdemel, mert ez az Obermainland, Bamberg, Erlangen és Bayreuth települések által körbehatárolt dombvidék (a legmagasabb csúcs 600 méternél alig magasabb), mert ez a frankföldi gyöngyszem több, mint 10000(!) mászóúttal csábítja a környékre a világ legszikkadtabb mászóit. Ez talán önmagában nem meggyőző számotokra, de csak képzeljétek el azt, hogy véletlenül (?) úgy alakul, hogy olyan helyen élhettek egy ideig, ahol a világon a legegyszerűbben, akár heti többször is hódolhattok a kedvenc hobbitoknak a munka mellett. A "Svájc" névtag története egyébként a 19. század elejére nyúlik vissza, amikor az igencsak mulatságos nevű, Svájcot is megjárt erlangeni tudós, Johann Christian Fick elsőként említette meg naplójában ilyen néven a területet. Az elnevezés hamar népszerűvé vált, több korabeli könyvben is megjelent, így a terület végleg felkerült a "németországi svájcok" listájára, a Svájcra úgyszintén nem hasonlító többi dombvidékkel egyetemben, mint a Szász Svájc, Mecklenburgi Svájc, Holsteini Svájc, stb. A területen már a 19. század elején elkezdődött a mászás, de a modern mászóforradalom elsősorban a '70-es '80-as évekhez, és elsősorban két német úriemberhez, Kurt Alberthez és Wolfgang Güllichhez köthető. Előbbi itt rakta le az azóta világszerte elterjedt "Rotpunkt" mászás (egy út esés nélküli megmászása, amikor a köztes karabinereket mászás közben helyezzük el) alapjait, utóbbi pedig a mászás új dimenzióit nyitotta meg, a világ akkoriban legnehezebb útjainak megmászásával. Nekik köszönhetően a "Frankenjura" a világ egyik leghíresebb mászóközpontjává vált, ahol azóta olyan hírességek is rendszeresen megfordulnak, mint például én.
De beszéljenek helyettem inkább a képek:
Wolfgang Güllich és Kurt Albert. És az egyujjas húzódzkodás.
Robi a Frankenjurában. Az egy területegységre eső sörfőzdék száma itt a legnagyobb a világon!
Gabi lazán mászik.
Robi pedig ráfeszül.
De azért valahogy felküzdi magát.
A két mászótársammal, két kivételesen jófej némettel!
A témavezetőm is mászik. De még hogy.
És ugye azért vett föl annak idején doktorandusznak, hogy utána együtt mehessünk mászni. Hát mentünk is.
Nem is egyszer!
És aztán idén nyáron beindult a mászóturizmus: a már jól ismert Fanni-Tomi duó látogatott meg minket. Tomi szülinapján ekkora volt a vidámság!
És Tomi bele is csapott a lecsóba.
Apropó geológia: malm mészkő, kréta eleji kiemelkedés és karsztosodás, majd kréta végi betemetődés, végül újabb kiemelkedés a tercierben. És bumm, így lett a Frankenjura.
Ahol Gabi ilyen lazasággal mászik.
És Fanni is.
És Tomiék megtanítottak minket stoppolni is. Frankenjura + stoppolás + kemping + mászás. A doktori várhat....
És végül ne feledjétek, a sportmászás ott lesz a tokiói olimpián!
Ölelés,
Robi
Ölelés,
Robi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése